Álomesküvő

 Sok férfitársam fordult már hozzám elbizonytalanodva: hogyan lehetséges elviselni egy esküvőt és annak előkészületeit? (Most sok kedves hölgyolvasóm talán felkapja a buksiját, hogy miről is beszélek... pedig így van. Míg a nőknek ez nonstop shoppingolás és vihorászás a koszorúslányokkal, picsogás és meghatott hüppögés, addig a férfiaknak ez maga a földi pokol. Stressz, bizonytalanság, megfelelési kényszer.)
Azt szoktam erre felelni: bízd magad Dionüszoszra. Azaz: igyál. Ahogy közeledik az esküvő napja, minél többet. Az igent lehetőleg részegen mondd ki, majd a lakodalom kezdete után nem sokkal lépj le a vendégek elől, és ájulj el egy csendes szobában, vagy az árokparton. Reggel kelj fel, fogyassz el egy könnyű reggelit, igyál meg néhány üveg sört, tusolj le, keresd meg a feleséged és szeretkezzetek egy jót. A szex egyébként is reggel esik a legjobban. (A nászéjszaka mára már halott fogalommá vállt.) Ezzel a módszerrel megmenekülsz a sablonosan fárasztó formaságok elől, a családtagok szánalmas hízelgésétől, nyafogásától és boldogan, kiegyensúlyozottan léphetsz a házasélet rögös ösvényére.

  Egy borsodi faluban esett meg velem az alábbi történet. Ha jól emlékszem, 1999-ben. Épp Szilvásváradon nyaraltam, mikor is egy kedves ismerősöm ismerőse hívott fel, hogy nagy szüksége lenne a segítségemre s mivel nem voltam annyira messze az adott településtől, nagy duzzogva elvállaltam a szervezést.

  Nem volt ám hétköznapi a szitu. Az történt ugyanis, hogy esküvő kitűzésének időpontja előtt két héttel a vőlegény beletromfolt egy szennyvízaknába, akárcsak Jáksó László (azt hittem, mással nem történhet ilyesmi...) és a következménye is hasonló lett, bár "kissé" radikálisabb. El kellett távolítani a herezacskóját... Az esküvőt mégsem mondhatták le, konzervatív, büszke családról lévén szó. Le is zajlott a szertartás. (Bár, azt nem felejtem el, ahogy a pap lecseszte a menyasszonyt, hogy nem kell kétszer mondania az "igen"-t... aztán vette csak észre, hogy ugyanolyan vékony hangja lett az újdonsült férjnek, mint az arának...)

  Majd, következett a lagzi... írtózatos mennyiségű bort rendeltem. (Néhány flakonnal, ládával sikerült saját részemre is félreraknom :) A férj öccse (hívjuk Lukácsnak) egy fura ötlettel állt elő. Vicceljük meg a bátyót, ha már a gatyájában nincs tök, legyen annál több a lagzin... először nem értettem, mit akar, egyrészt azért sem, mert már beszélni sem nagyon tudott a részegségtől. Az volt a feladatom, hogy minél több dolog emlékeztesse a lagzin testvérét elvesztett testrészére. Afféle testvéri szurka-piszka ez, ahogy ő fogalmazott. Én pedig tettem a dolgom. Új menüt rendeltem. Tökfőzelék, rántott tök, cukrozott gyalult tök, stb... felfogattam néhány cigány gyereket, hogy a földekről lopkodjanak össze minél több tököt, dekorációnak. Falon, asztalon, menyezeten, mindenütt tökök voltak. Virágszirmok helyett tökmagot szórtunk a levegőbe. A vendégek először csodálkoztak és értetlenkedtek, ám nem sokáig, ugyanis rajtaütésszerűen berúgtak.

  A férj természetesen tombolt, ki akarta herélni az öccsét, egy hatalmas konyhakéssel jól meg is kergette. Ez már nem volt annyira vicces. Rám hárult a feladat, hogy nyugalomra intsem. Egy kisebb széket törtem szét a hátán, mire összerogyott. Itt már elegem lett az egészből, rohantam ki a kocsimhoz és meg sem álltam Szilvásváradig. Szerencsémre egész busásan megfizettek, de akkor is vegyes érzelmekkel gondolok vissza erre az estére. Ha nem lettem volna ittas szinte végig, biztosan nem vesznek rá ilyen elmebeteg dologra.